VIII. Halkolbász Fesztivál

Immár 8. alkalommal rendezzük meg a Halkolbász és Halétel Fesztivált Szolnokon, idén az 5. Pelikán Grill Kupa társrendezvényeként: 2016.06.04. (szombat)

Halkolbász és halételek – Nyár

Az édesvizi halakból készült különleges ételeket népszerűsítő gasztronómiai rendezvények történetében évről-évre növekszik a halkolbász és a halakból készült ínyencségek száma, ezért 2012 óta a Halkolbász és Halétel Fesztivál szervezői a rendezvénynek egy-egy különleges témát választanak. A fesztivál témája 2012-ben az „Egészség” , 2013-ban a „Grill” , 2014-ben a „Fantázia” , 2015-ben a”Tavasz” volt, idén pedig a „Fűszervilág” lesz a hívószó.

Két fesztivál összefogása

2013-ban volt első alkalommal a szintén szolnoki II. Pelikán Grill Kupa társrendezvénye a Halkolbász Fesztivál. A közös munka eredményét mindkét rendezvény szervezői sikernek értékeltek. Az együttműködés azóta is tart és a Pelikán Grill Kupa valamint a Halkolbász Fesztivál résztvevői között sok baráti és szakmai kapcsolat alakul ki. Az idei fesztivál rendezői immár hagyományosan a Pelikán Bevásárlóközpont (Google térkép) és a Magyar Halkolbász Lovagrend.

A rendezvényen ismét részt vesznek szakmai partnereink a Víz-hal-ember Alapítvány, a Hethland Kft,  valamint a Gerendás Ökotanya és Vendégház, illetve a vendégsátorban lehetőség lesz kötetlen eszmecserére a horgászat, halászat, haltenyésztés, természet- és vízvédelem, valamint az öko-turizmus és öko-mezőgazdaság iránt érdeklődők között.A tudnivalókat folyamatosan frissítjük honlapunkon és hamarosan a részleteket illetően külön menüpontban tájékoztatjuk az érdeklődőket.

Részletes információk:

A tudnivalókat folyamatosan frissítjük honlapunkon és hamarosan a részleteket illetően külön menüpontban tájékoztatjuk az érdeklődőket.

Alapadatok:

  • Időpont: 2016. június 04 (szombat), 9:00 – 16:00
  • Helyszín: Szolnok, Pelikán Bevásárlóközpont 3. emeleti parkoló (fedett)
  • Cím: 5000 Szolnok, Ady Endre út 15.

Program:

  • 08:30 Érkezés a helyszínre, kipakolás
  • 09:00 Versenyzők eligazítása, előkészületek
  • 09:30 Megnyitó és a verseny kezdete
  • 10:00 Szakmai műsorszámok, bemutatók
    • Halkolbász látványtöltés
    • Hidegen sajtolt olajok és tönkölytermékek kóstolója
    • Víz-hal-ember Alapítvány bemutatója, horgászati előadás
    • Gyermek játszósátor a Pitypang Óvoda szervezésében
  • 13:00 Zsűrizés kezdete
  • 15:30 Eredményhirdetés
  • 16:00 Programzárás

Csapatok:

  • Létszám: 4-6 fős csapatok (korlátozottan a jelentkezés sorrendjében)
  • Csapattagok: 18. életévet betöltött személyek

Verseny:

  • Mottó: Fűszervilág
  • Zsűrizés: Szakmai zsűri Pálszabó Mihály és Skultéty József vezetésével
  • Kategóriák:
    • 1. Halkolbász
    • 2. Egyéb halételek
  • Díjazás: kategóriánként 1-3 helyezett + fesztiváldíj
    • Díjtámogatóink:
      • Hethland Kft. – Szeged
      • Gerendás Ökotanya – Újszász
      • Fish Hunter Kft. – Cegléd

Alapanyag, felszerelés:

  • Alapanyagok: saját alapanyag (hal, fűszerek, etc)
  • Felszerelés: saját sütő-főző, konyhai felszerelés, teríték és dekoráció

Infrastruktúra:

  • Helybiztosítás: 6×3 m (sátor)hely csapatonként
  • Sörpad: 1 garnitúra csapatonként
  • Közművek: vízvételi lehetőség, áram (korlátozottan), WC
  • Tűzhasználat: faszén és gáz (burkolatvédő lemez használatával)

Ajándék a csapatok számára:

  • 1 kg húsáru a grillhez
  • 5 kg erdélyi bükkfaszén
  • üdvözlő ital
  • egyéb ajándékok

Jelentkezés:

  • Jelentkezés: halkolbaszlovagrend@gmail.com
  • Nevezési díj: 4.000 Ft/csapat (tartalmazza a szervezés, infrastruktúra biztosítását, az ajándékokat, a zsűrizést és díjazást)Halkolbász Fesztivál 2016

Adománygyűjtés Csángóföldre

A Magyar Halkolbász Lovagrend 2015-ben látogatott először Csángóföldre, a Szeret folyó mellett található a Bákó megyei Trunk településre, ahol sikerrel mutatta be a halkolbász és a tiszai halászlé készítését. A minden év június elején rendezett Trunki Tánc és Hujjogató Találkozó (tavalyi beszámoló ITT) alkalmával a helyi Magyar Iskola tanulói, illetve a Gyimesbükki Vigasztaló Szentlélek Gyermekvédelmi Otthon lakói részére adományokat gyűjtött a Lovagrend. A hagyományt folytatva a Halkolbász Fesztivál résztvevőit és látogatóit is felkérjük adományozásra az alábbi kategóriákban:

  • Gyermekjáték
  • Írószer, tanszer
  • Ruházat
  • Tartós élelmiszer, édesség

Az adományokat a Halkolbász Lovagrend fesztiválsátrában, valamint együttműködő partnerünknél, a Szolnoki Pitypang Óvodában lehet leadni. Az adományok szétosztását a trunki iskola, valamint a gyermekvédelmi otthon tanárai végzik, Dobozi Róbert trunki falugazda segítségével.

Tetejére