Egyéb kategória

VII. Halkolbász Fesztivál

Idén 7. alkalommal rendezzük meg a Halkolbász és Halétel Fesztivált Szolnokon. Ezúttal a 4. Pelikán Grill Kupa társrendezvénye a különleges halételek ünnepe: 2015.05.30. (szombat)

Halkolbász és halételek – Fantázia

Az édesvizi halételeket népszerűsítő gasztronómiai rendezvény történetében évről-évre növekszik a halkolbász és a halakból készült ínyencségek száma, ezért a 2012 óta a Halkolbász és Halétel Fesztivál szervezői a rendezvénynek egy-egy különleges témát választanak. Míg 2012-ben az „Egészség” volt , 2013-ban a „Grill” , 2014-ben pedig a „Fantázia” volt, 2015-ben a hívószó aTavasz”.

Két fesztivál összefogása

2013-ban a szintén szolnoki II. Pelikán Grill Kupa társrendezvénye a Halkolbász Fesztivál, melyet mindkét rendezvény szervezői sikernek értékeltek. Az együttműködés azóta is tart és bízunk abban, hogy a Pelikán Grill Kupa és a Halkolbász Fesztivál résztvevői között is minél több baráti és szakmai kapcsolat alakul ki. A fesztivál főrendezője a Pelikán Bevásárlóközpont (Google térkép) és a Magyar Halkolbász Lovagrend.

A rendezvényen ismét részt vesz a Víz-hal-ember Alapítvány és a vendégsátorban lehetőség lesz kötetlen eszmecserére a horgászat, halászat, haltenyésztés, természet- és vízvédelem iránt érdeklődők között.

Gyerekzsongás

A két gasztronómiai rendezvénnyel egyidejűleg lesz a 6. Gyerekzsongás, azaz a gyermeknapi vidámság, ahol változatos kulturális, zenei és szórakoztató műsort kínál a felnőttek és a gyermekek részére is a Pelikán Üzeltközpont.

A délután folyamán a Halkolbász Lovagrend kóstolót kínál a rendezvény résztvevőinek. A halkolbász ízletes alapanyagát a Siltok Kft – Tógazdaság – Rákóczifalva és a Tisza-halker Kft – Tiszasülybiztosítja.

Adománygyújtés Csángóföldre

A Magyar Halkolbász Lovagrend idén először látogat Csángóföldre, a Bákó megyei Trunk településre, ahol a Szeret folyó mellett található halászfalu lakóinak bemutatják a halkolbász és a tiszai halászlé készítését. A június 6-án rendezendő III. Trunki Tánc és Hujjogató Találkozó (tavalyi beszámoló ITT) alkalmával a helyi gyermekek részére adományokat is szállít a Lovagrend. Amennyiben lehetőségük engedi, a Halkolbász Fesztivál résztvevőit és látogatóit is felkérjük adományozásra az alábbi kategóriákban:

  • Gyermekjáték
  • Írószer
  • Ruházat
  • Tartós élelmiszer, édesség

Az adományokat a Halkolbász Lovagrend fesztiválsátrában lehet leadni. Az adományok szétosztását a trunki iskola tanárai végzik.

Részletes információk:

A tudnivalókat folyamatosan frissítjük honlapunkon és hamarosan a részleteket illetően külön menüpontban tájékoztatjuk az érdeklődőket.

Alapadatok:

  • Időpont: 2015. május 30 (szombat), 9:00 – 17:00
  • Helyszín: Szolnok, Pelikán Bevásárlóközpont 3. emeleti parkoló (fedett)
  • Cím: 5000 Szolnok Ady Endre út 15.

Csapatok:

  • Csapatok: 2-6 fős csapatok (korátozott szám: a jelentkezés sorrendjében)
  • Jelentkezés: előzetesen e-mail-ben, vagy telefonon

Verseny:

  • Mottó: Tavasz
  • Zsűrizés: Szakmai zsűri Pálszabó Mihály és Skultéty József vezetésével
  • Kategóriák: 1. Halkolbász, 2. Egyéb halételek
  • Süteménymustra: A csapattag hölgyek és urak madárlátta házisüteményeit is elbírálja a zsűri

Alapanyag, felszerelés:

  • Alapanyagok: saját alapanyag (hal, fűszerek, etc)
  • Felszerelés: saját felszerelés
  • Ajándék csapatonként:
    • 1 kg sertéshús a grillhez
    • 5 kg erdélyi bükkfaszén
    • üdvözlő ital

Infrastruktúra:

  • Helybiztosítás: 6×3 m sátorhely csapatonként
  • Sörpad: 1 garnitúra csapatonként
  • Közművek: vízvételi lehetőség, áram (korlátozottan), WC
  • Tűzhasználat: faszén és gáz (burkolatvédő lemez használatával)

Jelentkezés:

GrillKupa_2015-724x1024

Tetejére